www.spanyollany.hu

Tossa ideális elhelyezkedése lehetővé teszi, hogy sokat utazhassunk a környékbeli helyekre. A városka a francia határtól 100 km-re, Barcelonától nagyjából 80 km-re található.

De nézzük előbb azt, hogy jutunk el a reptértől Tossába.

Én évek óta Pozsonyból repülök, egyenesen Gironába, a Ryanair fapados légitársasággal. Ez a reptér ugyanis mindössze 30 km-re fekszik a várostól, és nagyon egyszerűen megközelíthető /persze lehet utazni Budapestről Barcelonába is, Wizzair járattal/.

Bármelyik verziót is válasszuk, a reptérről legegyszerűbben az ún. "shuttle bus" szolgáltatással jutunk el a célig.

www.shuttledirect.com

Ezzel kapcsolatban pár tipp: legkésőbb 48 órával az utazás előtt online kell lefoglalni a transzfert /egy nappal az út előtt már nem lehet/. Amit érdemes tudni, hogy nyáron, a csúcsszezonban előfordulhat, hogy bizony kicsit többet ülünk majd a buszon, mert a shuttle az utasokkal végigjárja a Costa Brava nyaralóhelyeit, és nem biztos, hogy minden alkalommal Tossa az első megálló. Előfordult velem is, hogy míg a repülőút csupán 2 óráig tartott, addig a transzfer ugyanennyi időtt vett igénybe, pedig Tossa Gironától mindössze felórányira van. Ha azonban ezzel tisztában vagyunk, túl sok meglepetés már nem érhet bennünket.

Miután lefoglaltuk az online jegyet, érdemes kinyomtatni azt /bár én nem szoktam, mert általában nem kérték/. Az érkezéskor a reptéren várnak majd bennünket. Miután megtaláltuk a cég kiküldött kísérőjét, egyszerűen csak megmondjuk a nevünk, ami az ő listáján rajta van, majd mehetünk beszállni /megjegyzés: van, hogy a szolgáltatás több járatot is megvár, és néha kicsit elhúzódik ez a várakozás, de ez főképp a főszezonban érvényes/.

Ha mégis a "hagyományos" buszjáratot válasszuk, íme az aktuális menetrend:

http://www.sarfa.com/paginas/sarfa_portada.php?id_empresa=2

 

 A jegypénztár a reptéren kívül van, ahonnan a buszok indulnak. Az út ára Tossába kb. 10 €.

Ha a járatunk úgy érkezik, hogy évtizedeket kellene várnunk erre a reptéri buszra, akkor még két lehetőség felmerülhet, hogy jussunk el a célállomásig. Az egyik a taxi, ami az épület elől indul. A taxik sorban állnak, ezért felesleges az általunk kiszemelt autóhoz mennünk, mert betartják a sorrendet. Ha egy szál taxi sem áll épp az épület előtt, várnunk kell kicsit és majd jönnek :) A taxizás kicsit borsos, nagyjából 60 €-ért visznek el bennünket Tossáig (a hétvégi taxa kicsit drágább).

Lehetőségként még fölmerülhet az is, ha a jegypénztárban Girona központi állomásáig veszünk jegyet, majd ott egy újabbat váltunk Tossáig (ez nagyjából 10 €-ba kerül majd). Ezt a verziót kevesen ismerik, inkább csak a helyiek, de érdemes tudni róla, mert így egyszerűen és olcsón utazhatunk a célállomásig.

UTAZÁS LLORET DE MAR-BA

Lloret városa meglehetősen éles váltás a nyugalmas kisváros, Tossa után, de mégis érdemes ellátogatni ide. Busszal a helyi állomásról mindössze 15 perc alatt juthatunk el ide /aki rosszul bírja a buszozást, zacskót mindenképp vigyen magával, mert az út enyhén szólva kacskaringós/. A jegy ára 1,85 € /egy út/. A menetrend nagyon egyszerű: a reggeli legelső járat 7.50-kor indul, majd ezután minden órában negyedkor és háromnegyedkor. Visszafele minden óra 20 és 50 percekor /remélem érthető voltam :)/. 

UTAZÁS BARCELONÁBA

Barcelona, a katalán főváros szinte a szomszédban van, ezért vétek lenne kihagyni. Naponta többször indul busz Tossából, egyenes járat a barcelonai Nord Estació állomásra. A jegy ára oda-vissza nagyjából 24 €.

Menetrend alább: 

http://compras.moventis.es/paginas/resultados_trayectos.php

 

 

 

 

Asztali nézet